Egy tükör vagy. Az a fajta, ami percenként szembesít magammal. A hibáimmal. A félelmeimmel. Soha nem voltam ennyire üres, a legpozitívabb értelemben. Nem is tudod pontosan, de rámutatsz arra, akinek nem kellene lennem. Eldobatod velem a jelmezeket, az álcákat. Mert a rengeteg festéktől, máztól, giccses ruháktól nem látszott belőlem semmi. Féltettem magam mindentől. És mikor ülök melletted rájövök, hogy lehet élni így is. És szentül hiszem, hogy valójában mindig így kellett volna.